Halál Szarajevóban

A Közép-Boszniából származó Danis Tanović napjaink egyik meghatározó európai rendezője, a szó több értelmében: néhány filmje mögött nemzetközi stáb áll, hazai tematikájú munkái pedig igazi fesztiválsikerek.

A fentiek értelmében tulajdonképpen kettős életműről beszélünk, hiszen a 2001-es pályakezdő Senkiföldje, A pokol (2005) és Az igazság nyomában (2009) európai alapok támogatásával készült, a filmek színészei és alkotógárdája igazi nemzetekfeletti projektet jelez. A másik vonulatot a 2010-es Cirkusz Kolumbia és a 2013-ban készült Epizód egy vasgyűjtő életéből alkotja. Ezekre a munkáira részben az jellemző, hogy a szemléletmódjuk intimebb, az Epizód… pedig dokumentarista jellegű, részben erősebb bennük a közvetlen társadalomábrázolás. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Senkiföldje, Az igazság nyomában is boszniai kötődésű témát dolgoz fel, de ezek a filmek inkább azt az összeurópai szellemiséget és történetmesélési technikát alkalmazzák, amelyet sok jelentős alkotó kritizált, a legerőteljesebben talán Andrzej Wajda.

A Halál Szarajevóban nagyszerű anyagot dolgoz fel, a forgatókönyv alapja egy francia színdarab. A film dramaturgiai vázát egy szellemes szembeállítás alkotja. 2014-ben, az első világháború kitörésének századik évfordulóján tekintélyes vendégsereg gyülekezik Szarajevóban, hogy Gavrilo Princip tettéről és a merénylet következményeiről emlékezzen meg, miközben a szálláshelyükön, a város elegáns szállodájában az alkalmazottak sztrájkra készülnek a fizetésük sokhónapos késése miatt. Ez a szerkezet részben lehetővé teszi egyrészt a balkáni régió elmúlt száz éve eseményeinek értékelését, másrészt a film megfelelő távlatból, ugyanakkor a jelenkorra érzékeny módon mutathatja be a mai Boszniában uralkodó állapotokat. Az előbbi vonal több ponton afféle politikai-társadalomtörténeti esszébetéteket eredményez, amelyeket a rendezvényről tudósító televíziós stáb kamerái előtt mondanak el a szakértők – közülük a legérdekesebb egy Gavrilo Princip nevű, nagyszerb eszméket hirdető ember a pisztolyával. Régóta tudjuk, hogy ha egy szereplő fegyvert visel, akkor annak a fegyvernek egy rendes darabban valamikor működésbe kell lépnie.

Az utóbbi vonulat lehetne egyfajta társadalomrajz: a szálloda alkalmazottjai megelégelik az ingyenmunkát, és éppen a magas rangú vendégek jelenlétét szeretnék kihasználni a hangos tiltakozásra a szó szerint balkáni állapotok ellen.

A film ugyanakkor nem aknázza ki a két társadalmi réteg – a szállodában szó szerint a fent és a lent – ellentétét, mert az ünnepségre érkezők, illetve a mosodások, a szobaasszonyok meg a szakácsok nem érintkeznek egymással. A termékenynek tűnő felállás ábrázolásában a film nem használ sem groteszk megközelítést, sem eléggé erős társadalomkritikai hangokat – a vendégeket túl távolról mutatja, a személyzetet pedig nem eléggé egyénített módon. Van továbbá néhány nehezen érthető mozzanat a filmben: a szálloda nem tűnik igazán magas szintűnek, noha erről sokat beszélnek a szereplők; nem látszik indokoltnak a francia történész szoros, fegyveres védelme, amit egyébként megmagyarázhatatlanul trehányan látnak el a testőrök.

A Halál Szarajevóbant egyebek között a berlini filmfesztiválon díjakkal tüntették ki, noha ebben a pillanatban egészében véve közepes munkának látszik, legalábbis Tanović egész életművét tekintve. Pedig a film alapjául szolgáló gondolatkísérlet minden elemében izgalmas: hogyan értékeljük ma Gavrilo Princip kétes örökségét?

Szíjártó Imre

_{Francia-boszniai film (2016)}

_{Rendezte: Danis Tanović, forgatókönyv: Danis Tanović, Bernard-Henri Lévy, zene: Mirza Tahirović, operatőr: Erol Zubčević, producer: Amra Bašić Čamo, François Margolin, vágó: Redzinald Šimek.}

_{Szereplők: Snežana Marković (Lamija), Izudin Bajrović (Omer), Vedrana Seksan (Vedrana).}