Tiszatájonline | 2016. november 9.

Katja Plut versei

A szerelem pedig a csípőmre teszi
a kezét, és felemel a léghuzat tetejére,
elengedett karokkal,
leszögezi a jégfedelet, és elsodor
minden tiltakozást
– nem lesz golyó, amely valahol megállna,
olyan végtelen, meghatározatlan
és tiszta leszek, hogy a kés nem tud
mit szétvágni;

gyengédségem lesz az erősségem.

Katja Plut Novo Mestoban született 1979-ben. Itt végezte el a gimnáziumot, majd a ljubljanai egyetem társadalomtudományi karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. A következő önálló versesköteteket adta ki: Do resničnosti izsanjan svet (1994, a szerző kiadása – A valóságig megálmodott világ), Dober tek! (1997, a szerző gimnazista versei, magánkiadás – Jó étvágyat!), Ej! (2001, Založba Goga – Hej!). A Štafeta hvaležnostit (2005, Litera – A hála stafétája) Veronikina nagradára jelölték. Utolsó könyve 2012-ben jelent meg a KUD Kentavernél Dvojnovidni (Kettőslátás) címmel. Több gyűjteményes kötetben és antológiában is közreműködött, mint legfiatalabb szerzőt tűnteti fel az Antologija slovenskih pesnic (2007, Založba Tuma – Szlovén költőnők antológiája). Munkásságáért 2007-ben elnyerte a Zlata ptica-díjat.

Az állatok már elmentek

mi még itt maradtunk

mert mindig maradunk

még a mennydörgés után is

hozzászoktunk hasunk

felett aludni

amely összébb szorul

egyszerre más dolgokkal

aztán mi, túlélők, így szóltunk

a kegyetlen természet kimutatta a foga fehérjét

ahelyett hogy ordítottunk volna az elveszettek

felett érzett fájdalomtól

hozzászoktunk az elalváshoz

hasunk felett

rögtön mikor reggel felkelünk

csak látszatra vagyunk éberek

meghosszabbodunk, amennyire lehet

mérget keverünk és mohón lenyeljük

és úgy teszünk, mintha nem szándékosan haldokolnánk

mert nem tudunk dönteni

sem az egyik, sem a másik oldal mellett.

Ki lesz geomancia*

ülök a víztükörnél

a fejem óriás nagyság

a fejemben nincs idő

a gyökereimmel szívom az éltető tápanyagokat,

ágak, a légkör éltető erejében fürösztve,

keveset osztanak meg, már majdnem maguktól megteltek.

a nagyapák jöttek vigasztalni,

mert veszekedésből szöktem,

a nagyanyák és anyák a földre fektettek.

köztük jártam, és testemmel megértettem,

miért és hogyan létezem. csak még a fejem volt

aztán visszamentem át a hídon

a mezőre

rétegek a klinikai halál állapotában,

csak a tehetetlenségtől mozog

a szembe vág olyan súllyal,

hogy alig látsz valamit is

többnyire bámulsz – csak később

érted meg amikor nincs senki

aki válaszolna

és valamit megeszel

ez a réteg vízszintes és függőleges,

a tüdő kereken szeret

tágulni, ritkán lélegzel

és mikor visszatérsz, talán

kezet nyújt valaki, aki olyan jól nevelt,

az asszony, akit tisztelek, mellettem ül,

és a többi asszonynak magyarázza magányom fájdalmát,

anélkül, hogy rám nézne, és megkérdezné, hogy vagy,

valószínűleg érződik a kulturális és természetes örökség

akkor is, ha kérdeznének, nem tudnám elmondani a kollektív minták ragacsos, érzéki

felhőit, amiket nem lehet visszatartani,

már próbáltam, de a legtöbb embernek kevesebb szenzora van, vagy már gyógyszerfüggő,

ezért futsz az ősök és az emberek közé, akik szeretnek, még ha nem is téged

ott fellélegezhetsz, és megtanulhatod, egyáltalán mi az ördögöt lehet

még itt tenni,

és miért,

akkor is, ha holnapután meghalsz, kedves,

ezt az időt még értelmesen kell felhasználnod,

ha nem, hát annyival jobb,

Viktor Frankl látta Auschwitzban,

hogy csak az értelem és a halál él

és a halált nem találom,

az öngyilkosságban nem hiszek,

ezért váltam haldoklássá.

Cerkniško jezero, kegyhely, 2013.06.29.

Elengedett karokkal

A szerelem pedig a csípőmre teszi

a kezét, és felemel a léghuzat tetejére,

elengedett karokkal,

leszögezi a jégfedelet, és elsodor

minden tiltakozást

– nem lesz golyó, amely valahol megállna,

olyan végtelen, meghatározatlan

és tiszta leszek, hogy a kés nem tud

mit szétvágni;

gyengédségem lesz az erősségem.

 

 

Tiszta csendet

 

Veronika soha sem volt házas, de megégették.

Jeanne d’Arcot is.

Magdalenát szintén.

Mindhárom megsértődött.

Ami bátor, az jó,

tegnapelőtt még csak a szerencsések

szemükben fénylő nyuszikkal és a kábultak voltak bátrak,

mivel fekete özvegyek neveltek bele minket

a női nemzetségbe, olyanok, akik nem akarnak hálót fonni,

nehogy valakit megöljenek,

és a férfiak nemzetségébe, akik apakéz és -arc nélkül

400 m magas emberevő pókokká váltak,

alig volt terük a mozgásra és ordításra,

a létezésre dühösen,

erős nemzetségek vagyunk, és jók akarunk lenni, és

enni egymással, nem egymást.

Nem voltam bátor,

csak beszélgetni jöttem,

de te voltál

átöleltél, és nem féltél annyira

a kolostoraink vastag falaitól

néma méhemből

kipiszkáltad a szavakat, mint

kenyér, víz, szomjas, éhes,

Köszönöm Neked:

(ami jön, még nincs, és nem tudjuk, hogy lesz;

csak a vanból jöhet létre bármi;

mert nem adom a megörökölt haláloknak,

hogy olyanná rohadjanak, amiket hoztunk,

szerelmet hoztunk és némi félelmet,

ez volt minden;

erősek vagyunk, de nem gyilkolunk,

egyesek akkor sem, amikor kellene.

Ami jön, még nincs, és nem tudjuk, hogy lesz;

csak a vanból jöhet létre bármi

és a hálából/játékosságból/

az erekből/csapból/

a keletkezésbenből

a sodrásbanból

és tisztának kell lennie,

főleg ha csend van.)

So long and thanx for all the filth

A dagály műanyagot,

mikrokagylókat és delfin demonstrációkat hord,

ezt „tömeges delfinpusztulásnak” hívják, és

nem látszik rá magyarázat.

HA HA

vér csurog a négy betűn.

Aztán az egyiknek eszébe jut, hogy tuti azér van mer

azelőtt szárazföldi lények voltak, és az ösztönök visszahúzzák őket –

HA HA folyékony üresség csorog a négy betűn,

A nagy bölcsesség (Le Grand Bleu),

ahogy a struccok is leszaladnak a lejtős szirteken,

mer ösztönösen repülni akarnak

megállíthatatlanul

Egyes újszülöttek hiperaktívak,

mások füveznek

és azok, akik nem, vagdossák magukat

és a nőiket

és a fiúikat.

E termékek kutatására nincs

pénz, ezért nem látszik rá magyarázat,

hamarosan borotvapengék bukkannak fel

különös formában a pontos vágás érdekében

vanília illattal

lányoknak.

Veszek egy csomaggal, és a delfinekhez csatlakozom,

és belevágom a kibaszott magyarázatot, miért, precízen

kis írott betűkkel a testembe,

mert különben biztosan találnak okot, miért ne olvassanak

a vékony, piros sorok között.

Aláírom majd egy ?-lel.

(Isten veled, és köszönök minden hibát.)

Bakonyi Gergely fordításai

(Megjelent a Tiszatáj 2016/1. számában)