Görbe tükrök

MASZK ŐSZI KOLLEKCIÓ 2.

Nem minden felkavaró vagy szomorú, ami alternatív. Itt ugyanúgy működik az irónia, mint máshol, csak persze a független előadásokban másfajta a humor, mint a kőszínházakban, mert sohasem súlytalan.

Október első keddjén Szülői értekezletre voltunk híva, ahol megismerkedhettünk a gyerekek új tanító nénijével, aki szöges ellentéte a réginek, nem csak azért, mert fiatal, hanem mert alternatív pedagógiai elveket vall.

A Füge Produkció előadása a zsinagóga melletti Vasvári középiskola egyik tantermében kapott helyet, ahol a nézők szépen beültek a padokba, s abban a pillanatban, ahogy belépett a remek Stefanovics Angéla, mindnyájan szülőkké változtunk. Mert ő pont olyan volt, mint egy kezdő tanár, pont úgy szólt hozzánk, ahogy ilyenkor lenni szokott, s már írtuk is a nevünket a kiosztott (majd háztetőbe hajtogatva felállított) papírlapra. Szerencsére nem lett belőle interakció, illetve lett, de beépített színészekkel, ugyanis a két „anyuka”, a nyalizós és az önérzetes (Urbanovits Krisztina és Szabó Borbála), valamint a három „apuka”: a felesége helyett megjelenő szorgalmasan jegyzetelő, a kormány közeli potentát és a hallgatag bunkó (Dióssi Gábor, Nényei Pál, Végh Zsolt alakjában) ott ültek közöttünk elszórva, s elvégezték a mi reszortunkat.

Még pedig olyan spontánul, mintha nem is lett volna előre megírt darab, pedig van, Szabó Borbála jegyzi, bár az is igaz, hogy a sorvezető szövegre elég rendesen ráimprovizálnak a játszók, akiknek a fele egyébként nem színész, hanem író (Szabó, Nényei, Végh). Mindegyik archetípus hozza a formáját, hamarosan szét is trollkodják a szülőit – és a tanító néni idegeit. Mert senkinek sem tetszenek az újítások, a gyerekbarát, játékos és szelíd megoldások, hiszen Ica néninél – a régi, jól bevált bútordarabnál, aki már a szülők felét is tanította – nem így volt.

Előkerül itt minden kicsiben, ami nagyban is jellemző, például a korrupció, amikor a helyezkedő anyuka susmutolva átadja a szülői munkaközösség ajándékát, felsejlik a megfellebbezhetetlen kormányakarat a politikus apuka hozzászólásaiban, s kipattan a közönséges bulvár is, amikor a harmadik apuka az intimitásokban kezd turkálni.

Mindeközben a szebb reményű tanerő megpróbálja a szülőkkel szemben állni a sarat, egy ideig türelmes, aztán bekeményít, végül megsértődik és kivonul, így a többiek végre betonba önthetik, hogy semmi se változzon.

A magyaron kívül bolgár és német nyelven is játszó Malko Teatro együttese szintén az irónia felé tért el a Johanna Bulvár című darabjával, amelynek az a lényege, hogy Jeanne d’Arc – nak ma semmi esélye sem lenne. Az igazi valahol eldugva, jelöletlen sírban elhantolva nyugszik, nehogy a tömegszimpátia kultuszt emeljen köré, ám, hogy a néplélek is jóllakjon, kirakatként bevetnek egy dublőrt, hogy mindenki megnyugodjon. A Johannát játszó színésznő, Hadzsikosztova Gabriella időnként songokat énekel bolgár nyelven (a próza magyarul hangzik el), ugyanis az előadás Sztefan Canev színműve és egy harminc évvel ezelőtti bolgár musical elemeiből ötvöződött össze. A darab legmulatságosabb jelenetei Tóth József megélhetési hóhérjának és Mészáros Tamás nagyvárosi yuppie-re vett Úr figurájának köszönhető, akik ebben a felállásban a valóság illúziótlanságát tükrözik vissza.

Vasárnap este az őszi szemeszter fináléja egészen újszerű, mondhatni izmos humort hozott a sokat látott deszkákra, ráadásul nem prózában, hanem mozgásban, ami nem csak ritkább, de nehezebb is.

Az Elhanyagolt férfiszépségek című produkcióban két fiatal előadóművész állt össze párba, hogy testmagasságuk látványos különbségét kihasználva eljátszanak egy mozgásból építkező szkeccs sorozatot. A Horváth Csaba együtteséhez tartozó 198 cm-es Andrássy Máté, és a kortárs tánc formációkban fellépő 162 cm magas Újvári Milán munkáját Litkai Gergely és Vinnai András (a Dumaszínház oszlopos tagjai) segítették ötletekkel, így poénban nem volt hiány. A klasszikus pas de deux-től kezdve Rodin Gondolkodó szobrának megidézésén keresztül a ketrecharcokig számos forma (fonákja) megidéződött test-játékukban hol a tánc, hol az akrobatika, olykor meg a némafilmes gegek stílusparódiáiban.

Végtelenül felszabadító volt látni a délceg, de nem sportalkatú coli, és a kis növésű, de rajzolt testű pasi duóját, mert (ha mélyebb értelmet is keresünk a produkcióban) az egymás alkatára való vicces, egyszer csipkelődő, másszor elfogadó reflektálással e mostani, a „tökéletes” külsőt istenítő világra is reagáltak.

Ez a fajta humor, vagyis a néma vígjáték, ami a legkülönbözőbb mozgásformák gátlástalan (vagy ha tetszik: groteszk) felhasználásával fejezi ki magát, hiánycikk a magyar piacon. Jó lenne remélni, hogy az előadás műfajt honosított.

Ibos Éva

_{Fotó: Révész Róbert / MASZK}