Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

Vállalkozásunk, mely Tandori Dezső „kezdetlen és végetlen” jelenlétének felidézését tűzte ki célul, nem keres kezdő- és végpontokat, a viszonyítás mindig mesterséges menedékeit, melyekhez tartva magát felméri a nehezen felmérhetőt, Tandori hozzájárulását az elmúlt évtizedek magyar- és világkultúrájához… – TÓTH ÁKOS

Bevezetés[1] Montaigne az Esszék III. könyvében beszél utazásairól, saját magáról, mint utazóról, az utazási kedvről vagy – éppen ellenkezőleg – az utazás hívságáról. Útinaplója Magyarországon a szélesebb közönség előtt mindeddig mégis ismeretlen maradt. 2016-ban merült fel az ötlet, hogy – tizenöt év elteltével az Esszék teljes magyar nyelvű fordításának megjelenése után – érdemes lenne új Montaigne-fordítást készíteni. Az Útinapló szinte magától értetődő javaslat volt e felvetés után. Bár Montaigne főművének egyöntetűen az Esszéket tekintik, nemzetközi szinten az Útinapló iránti érdeklődés is komoly volt a XX. század során, az elmúlt években pedig újra megélénkült. Montaigne utazása 1580 júniusától 1581 novemberéig tart. Bordeaux vidéki kastélyából először Párizsba megy, III. Henriknek személyesen adja át az Esszék egy példányát. Párizs után az ostrom alatt álló La Fère-nél áll meg, de még az események vége előtt továbbindul: Lotaringián, Svájcon, Németországon és Tirolon át jut el Itáliába. Utazása során gyógyfürdőket keres fel terápiás céllal.[2] Bár elsősorban gyógyulni kíván, […]

(RÉSZLET)
Február 16. napján, egy templomban tett látogatás után egy kis kápolnában miseruhába öltözött pappal találkoztam, aki azzal foglalatoskodott, hogy meggyógyítson egy megszállottat. Melankolikus férfi volt, mintha megdermedt volna. Az oltár előtt térdepeltették, nyaka körül valamiféle szövet, azzal kötötték az oltárhoz. A pap mindenféle ördögűző beszédet olvasott fel előtte, az ördögöt utasította arra, hogy hagyja el e férfi testét, és mindezt breviáriumából olvasta… – KOVÁCS ESZTER FORDÍTÁSA

Kassák Lajos Tiszatájban való szereplése annak a buzgalomnak volt a következménye, melyet Kovács Sándor Iván szerkesztő társammal gyakoroltunk: kivenni a Tiszatájat a vidékiségből, a dilettantizmusból és a magyar irodalom legjobbjait próbáljuk megnyerni szerzőnek. Ez körülbelül 1964-ben válik gyakorlatunkká és végül a hetvenes évek elejére Illyés Gyula, Weöres Sándor, Pilinszky, Kányádi Sándor, Tolnai Ottó, Szilágyi Domokos, Lator László és még sokan mások küldtek írást a lapnak […]

BÍRÓ-BALOGH TAMÁS ÍRÁSA
Minden kétséget kizáróan ugyanabból az alkalomból született ez a dedikáció is, mint a Dajbukát Ilonkának írott: együtt léptek föl a szegedi előadáson. És ahogy Dajbukát esetében, úgy most Boross kapcsán is el lehet mondani: komikusi játéka – és ezt éppen a dedikáció bizonyítja – elnyerte Juhász Gyula tetszését és elismerését […]

EGY BALASSA ARMINHOZ ÍROTT LEVÉLRŐL (1916)
Egy fiatal, induló író-költő számára kiemelt fontosságúak a publikációs lehetőségek. Minden művész bevallottan vagy anélkül a világ meghódítására készül, és aki eleinte csak magának ír, egy idő múlva nem elégszik meg azzal, hogy a legközelebbi barátainak megmutassa, előbb-utóbb nyilvánosságot szeretne. Ezért is nagyon nem mellékes, ki hogy és hol indul […]

ORTUTAY GYULA ÉLETRAJZÁHOZ
Radnótiné, férje újratemetéséről naplójában beszámolva írja, hogy a sír fölött „Ortutay Gyula beszélt elsőnek, kicsit belekeveredve a mondanivalókba, úgy éreztem, hogy kissé hamisított »el-elcsukló« hangon. Sajnos nem tudok hinni neki ezekben a megnyilvánulásokban, mióta azon az emlékezetes 44. októberi estén úgy megjátszotta otthon a zokogást a Zsuzsa műeltűnése miatt. Veszedelmes színész, csak úgy mellesleg” […]

Radnóti Miklós életrajzának kutatói és a szegedi helytörténet sokáig úgy tudta, hogy a költő 1939. február 5-én járt utoljára egykori egyetemi városában, amikor is az ötvenéves Sík Sándort köszöntötték. Péter László Radnótival foglalkozó kötetének [Radnóti] Szegedi évei dátumokban című kronológiájában kiemelten – kurzívval jelölve – meg is jegyzi e dátum kapcsán: „Ekkor jár utoljára Szegeden” […]